1937-ben nyilvánították nemzeti ünneppé, de 1939-89-ig eltörölték, majd a rendszerváltás után lett belőle ismét ünnepnap.
Egyébként az őrségváltás napi rutin Varsó városképének a része - azt hiszem, óránként zajlik, de ennyi időt még nem töltöttem el a téren :)
Olvasottak alapján sajnos a különböző politikai csoportok számára is alkalmas az ünnep, hogy megossza az embereket: az idén a radikális szélsőjobb - jelképek felgyújtásával (pl. virágból készült szivárvány a Zbawiciela (Megváltó) téren - amit ők a melegek jelképeként deklarálnak), utcán parkoló autók üvegeinek betörésével és petárdákkal hívta fel magára a figyelmet a rendőrséggel küzdve, továbbá az Orosz Nagykövetséget és más nézeteket valló embereket is megtámadtak, amire reakcióként tegnap tanúi lehettünk a Nowy Swiat utcán felvonuló ellentüntető tömegnek, akik a radikálisok nézetei és módszerei ellen tiltakoztak - mindeközben az ENSZ klímaügyi konferenciája zajlik Varsóban, amire kb. kétszáz országból érkezett tízezer küldött, akik érthető módon figyelhették ijedten a héten, mi történik. Nem mennék bele a részletekbe, az Index ezt viszonylag kimerítően megtette már, ha valakit érdekel.
Itt élő magyar barátaink viszont lelkesedéssel számoltak be az Ismeretlen Katona sírjánál tartott megemlékezésről és a felvonulásokról, amiket Varsó belvárosában láttak - szerencse, hogy ők elkerülték a fentebbi eseményeket.
- Barátságosak: legalábbis velünk, magyarokkal értelemszerűen nagyon (a turistákkal is segítőkészek, különösen, ha tudnak angolul - erre úgy 50% esélyed van). Nemcsak a történelmünk fonódott össze bizonyos pontokon (közös uralkodók, háborúk alatti együttműködés - parancsok ellenére is!), hanem mindeközben egy olyan barátság alakult ki a két nép között, ami kimondatlanul is érződik a legtöbb esetben, ha vadidegen emberek a két náció képviselőjeként véletlen találkoznak.
Büszkék: a körülményekre időnként ugyan panaszkodnak, de a nemzeti öntudatuk teljesen a helyén van. A lengyel büszke arra, hogy ide tartozik, és lehet is, ugyanis a történelem során többször megpróbálták őket eltüntetni a világtérképről, rengeteg szenvedést éltek túl - de túlélték, és a II. világháború után a szó szerinti 90% mennyiségű romból újjáépítették és újra benépesítették a fővárost is. Viszont a büszkeséggel és az öntudattal együtt jár, hogy különösen az idősebb generáció tagjai ezeket a sérelmeket ennyi év távlatából sem felejtették el.
- Konstruktívak és szorgalmasak: bármerre jár az ember Varsóban, előbb-utóbb építkezéssel fog találkozni. Néha olyan érzésed van, hogy lépten-nyomon felújítanak valamit. (Mondjuk azt hiszem, nem csoda a főváros teljes lebombázása után, hogy ilyen ütemben fogják meg a munka végét) Az olyan környékek, amiket nálunk szürke panelrengetegek jellemeznek, náluk általában szellős, színes, újrafestett blokkokal vannak tarkítva - az épületek hasonlóak, csak jobban néznek ki ezek miatt a munkálatok miatt. Ja, és sehol egy szemét az utcákon! Ezt úgy merem állítani, hogy minimum 6 városban jártam már itt.
Nagy sportivók: már-már északi nép lévén elég jól bírják az alkoholt, különösen a sört és a vodkát. Ezek gyártásában egyébként is kiemelkedőek - ami a vodkát illeti, az bizony nem orosz találmány eredetileg, hanem itt az őshazája. Tanúsítom, hogy a jó vodka nem maradhat ki a repertoárból, ha ellátogat valaki ide, különös tekintettel a Żubrowkára (amit, ha almalével iszunk együtt, almás pitének hívják!). És vannak helyek, ahol az este megalapozására _csak_ vodkát és heringet árulnak! A sörről nem tudok nyilatkozni, lévén, hogy nem kedvelem annyira, de a kedvesem mindig mondja, hogy jó sörük, az bizony nekik van, nálunk otthon Magyarországon inkább bort igyunk, mert a jó sör ott ritka, mint a fehér holló!
Szenvedélyesek és hangosak: ha találkozunk velük, figyeljük meg a kommunikációjukat! A hanglejtésük, dacára, hogy szláv nyelvről beszélünk, eléggé spanyolosnak tűnik, a szavakban a hangsúly a szó utolsó előtti szótagján van. Ez tényleg ad egy mediterrán bájt a beszélt nyelvnek. Én hallgattam már jópár szláv népet beszélgetni, de teljesen monotonnak tűntek a pollákokhoz képest. Plusz több ismerősöm is beszámolt arról, hogy akik angol nyelvterületre tévedtek, hangosabban beszélgetnek munka közben lengyelül, mint angolul - oké, ennek persze több oka is lehet, de önmagában érdekes tény. 
Hagyománytisztelők és katolikusok: oké, mint mindenütt, itt is inkább az idősebb generációt jellemzi ez, de nyilván a pápák jelentősége is megkerülhetetlen - pl. szinte minden városban van egy János Pál utca. Akik vallásgyakorlók, húsvétkor elmennek a templomba megszenteltetni egy kosárnyi ételt, és természetesen járnak misére különösen ünnepekkor, de azokon kívül is. Az új generáció tagjainál ezek a dolgok már nincsenek annyira kőbe vésve.
Az urakat azzal kecsegtetném, hogy nagy számban mászkálnak erre széparcú hölgyek, lányoknak pedig annyit, hogy a lengyel srácok, akiket eddig ismerek, többségében jó kiállásúak, udvariasak, nem ritka a kézcsókkal való üdvözlés sem, és nem kifejezetten az elkényeztetett "mama kedvencei" típusba tartoznak, ami igen jó hír a női nemnek, különösen azoknak, akik elpuhult férfiakra panaszkodnak a mai tendenciát nézve.
